Ha valaki hét éve azt mondja nekem, hogy a nyomtatókról fogok a legtöbbet vitatkozni az ismerőseimmel, kinevetem. Pedig így lett. Az én pultomnál a legtöbben a kirakatban lévő legolcsóbb gépre mutatnak rá, mert az látszik olcsónak, aztán fél év múlva jön a kérdés, hogy miért kerül a patron majdnem annyiba, mint maga a nyomtató.
Régen én is így gondolkodtam. Az első saját gépem egy akciós tintasugaras volt, amit hétvégén vettem, és két hónapig büszke voltam magamra. Aztán jött a felismerés: ahhoz a típushoz alig lehetett kapni utángyártott patront, az eredeti pedig annyiba került, hogy inkább nyomtattam a szomszéd irodájában.
Azóta mindenkinek ugyanazt mondom. Ne a gép árát nézd, hanem azt, hogy mi lesz vele két év múlva. Kapni fogsz hozzá kelléket? Van, aki szervizeli? Beszerezhető az alkatrész itthon, vagy három hét szállítási időre és külföldi rendelésre kell számítani inkább? Ezek unalmas kérdések a boltban, mert ilyenkor mindenki csak azt akarja, hogy nyomtasson végre valami, de a valódi költséget ez a három kérdés dönti el.
Van egy visszatérő vevőm, egy könyvelőiroda, akik ezt megtanulták a maguk kárán. Öt gépet vettek egyszerre a legolcsóbb kategóriából, a második évben pedig hármat kidobtak, mert a szükséges alkatrészre nem volt esély. Amikor újat vettünk nekik, először azt néztük meg, mennyire beszerezhető hozzá a kellékanyag, és csak utána a nyomtatási sebességet. Azóta nyugalom van náluk, pedig drágább gépet vittek.
Három éve otthon pontosan ugyanezt a hibát követtem el, csak nem a nyomtatóval.
A régi vízellátásunk felmondta a szolgálatot, és mivel épp nem volt jó időszak, a leggyorsabb megoldást választottam. Vettem egy ismeretlen nevű, olcsó gépet, ami papíron mindent tudott. Az első nyáron még nem tűnt fel semmi, a második nyáron viszont már mindenki panaszkodott otthon: zuhanyzás közben leesett a nyomás, a gép percenként kapcsolgatott be és ki, és a mosógép is lassabban töltött.
A szomszéd, aki évek óta kutakkal és öntözőrendszerekkel bíbelődik a fél utcában, egy szombat délelőtt átjött megnézni. Végighallgatta a gép hangját, benézett az aknába, aztán annyit mondott, hogy nem a szivattyúval van a fő baj. Ő küldött el a szivattyubolt.hu oldalára azzal, hogy ott hosszan leírják, mi mitől függ, és először azt olvassam el, ne katalógust nézzek.
Így is tettem, és az első meglepetés rögtön az volt, hogy nekem eleve nagyobb gépet adtak el, mint amire szükségem lett volna. A leggyakrabban választott teljesítmény 50 és 80 liter perc között van, a 100 vagy 150 liter perces gép a legtöbb háztartásnak feleslegesen nagy és drága. Én pedig pont ebbe a csapdába sétáltam bele, mert a nagyobb szám jobban hangzott.
A második meglepetés a szívómélység volt. Minél mélyebbről szív a gép, annál kevesebbet szállít, és ez nem néhány százalékos veszteség: nyolc méteres mélységből a névleges vízmennyiség körülbelül negyven százaléka jön csak. Nálunk a kút éppen ebben a tartományban van, tehát a papíron erős gép a valóságban a felét sem hozta annak, amit a doboz ígért. Felszíni géppel egyébként kilenc méter a reális határ, a hagyományos kivitel hat vagy hét méternél megáll, ennél mélyebbre már búvárszivattyú való.
Ekkor kezdtem el végre komolyan nézni, milyen házi vízmű szivattyú illik a mi kutunkhoz. Az ajánlott emelőmagasság negyven és hatvan méter között van, ami körülbelül négy-hat barnak felel meg, mert tíz méter emelőmagasság nagyjából egy bar nyomást jelent. Ez az az adat, amit addig egyszerűen átugrottam a leírásokban, pedig ebből derül ki, lesz-e nyomás a fürdőszobában.
A harmadik felismerés pedig az volt, hogy a bosszúságom nagy részét nem is a gép okozta, hanem a beállítás. A nyomáskapcsolót gyárilag úgy állítják be, hogy 1,4 barnál kapcsol be és 2,8 barnál ki. A hidrofor tartályból ráadásul a névleges térfogatnak csak nagyjából harminc százaléka nyerhető ki ténylegesen, tehát egy ötven literes tartály valójában tizenöt liter körüli víztartalékot jelent. Ha ehhez még rosszul áll az előtöltési nyomás, akkor a gép állandóan kapcsolgat, ami pontosan az a jelenség, ami minket zavart.
Az előtöltést gyárilag körülbelül 1,5 barra töltik fel, a helyes érték viszont a bekapcsolási nyomás 0,9-szerese, vagyis nagyjából tíz százalékkal kevesebb annál. Ezt négy-hat havonta érdemes ellenőrizni, mert magától elszivárog, és a legtöbben soha életükben nem néznek rá a tartály szelepére. Nálunk ez volt az a tíz perces művelet, ami három év panaszkodását megszüntette volna, ha valaki időben szól róla. A szomszéd egyébként pontosan ezt mondta az akna fölött állva, csak akkor még nem hittem el neki, mert könnyebb volt a gépet hibáztatni.
Az egészben az volt a legkellemetlenebb, hogy közben végig azt hittem, én vagyok a körültekintő fajta. A munkámban minden kérdést végigjárok, mielőtt egy ügyfélnek gépet ajánlok, otthon viszont egyetlen délután alatt döntöttem, mert épp nem volt víz, és a nyomás alatt a legrosszabb döntéseket hozzuk. Ez a három év pontosan annyiba került, amennyibe egy elhamarkodott vásárlás kerülni szokott: nem az árban, hanem a mindennapokban.
Ami nyomtatós fejjel a leginkább megfogott, az az alkatrészek kérdése. A leírásban külön kitérnek arra, hogy a legnépszerűbb típusaik a Pedrollo és a Leo, mert ezeket szinte az egész országban javítják, míg más márkákhoz már borsos áron lehet alkatrészhez jutni. Ez ugyanaz a logika, amit én évek óta magyarázok a patronoknál. Nem a vásárlás napja a fontos, hanem az, hogy három év múlva mit tudsz kezdeni a géppel, ha meghibásodik.
Kaptam két konkrét fogódzót is a szerelhetőségre, a Grundfos Hydrojet JP 6 és a Pedrollo Hydrofresh típust említik könnyen szerelhetőként. Nekem ez a szempont ma többet ér, mint a katalógusfotó. Az alapító és szakmai vezető Bauer Zsolt neve is ott van az oldalon, és a leírásokon érződik, hogy nem egy marketinges írta őket, hanem valaki, aki naponta beszél vevőkkel. Egy házi vízmű szivattyú kiválasztásánál pontosan ez a fajta szöveg hiányzik a legtöbb helyről: nem azt mondja meg, mit vegyél, hanem azt, mihez mérd magad.
Egy dolgot még megtanultam, ami engem is meglepett: a szűrőt mindig a szivattyú után, a nyomóoldalra kell beépíteni, nem a szívóoldalra. Nálunk pont fordítva volt, mert így tűnt logikusnak, közben ez terheli feleslegesen a gépet. Az öntözésre pedig eleve nem a hagyományos, hidrofortartályos megoldás való, mert a folyamatos vízelvétel miatt sűrűn kapcsolgat, hanem áramlásérzékelős szivattyúvezérlő.
A rendelést délelőtt adtam le, és jól esett, hogy a munkanapon 11 óráig leadott rendeléseket még aznap elindítják, mert a hétvégére szerettem volna készen lenni. A csere után az első zuhanyzásnál a lányom szólt ki a fürdőből, hogy „ez most végig ugyanolyan erős volt”. Ennyi. Ez a mondat volt az igazi bizonyíték.
Azóta a házi vízmű szivattyú kérdését ugyanúgy kezelem, mint a nyomtatókat a boltban. Előbb a körülmények, aztán a típus, és mindig megnézem, mi lesz a géppel a harmadik évben. A szivattyubolt.hu oldalán töltött két este többet ért, mint az a három év, amíg vállrándítással intéztük el a dolgot, és most, amikor valaki a pultnál a legolcsóbb nyomtatóra mutat, már két történetem van ugyanarra a tanulságra.