Már nem csak a nyomtatómat, hanem a varrógépemet is internetről rendelem

A harmincas éveim közepén járok, így én még megtapasztalhattam, hogy régen milyen volt, amikor még nem volt internet. Ma már az élet minden dolga sokkal gördülékenyebben zajlik, mint régebben. Például az iskolába is, ha kellett valamilyen anyagot keresnem, akkor el kellett menjek a könyvtárba, és addig keresgélni a könyvek között, amíg meg nem leltem az információt. Ehhez képest manapság csak beírjuk az internet keresőjébe, amit keresünk, és pillanatok alatt meg is lehet találni a választ. Ennek az áldásos hatásait csak az tudja értékelni, aki tapasztalta, milyen volt régebben a keresés. De nem csak a keresést intézem manapság online, hanem a vásárlást is. Nagyon üdvözöltem azt a megoldást, amikor a boltok elkezdték megnyitni a webshopjaikat, és ott lehetett vásárolni, a futár pedig kihozta a termékeket. Ezzel egy csomó időt és pénzt lehet megspórolni, hiszen az embernek nem kell elmennie személyesen az üzletekbe, hogy megvegye, amit akar, hanem online kinézi, és meg is rendeli. Így vettem például a nyomtatómat is. Elolvastam az online található értékeléseket a termékekkel kapcsolatban, és ennek fényében tudtam eldönteni, hogy nekem melyik lenne a leginkább megfelelő. Hiszen lehet olvasni független vásárlói véleményeket is, akik leírják, hogy nekik az adott termék mennyire vált be a mindennapok használata során. Szerintem ennél jobb visszajelzés nem is kell. Ennek köszönhetően sikerült egy olyan nyomtatót vásárolnom, amely minden igényemnek megfelel, és azóta is tökéletesen működik.

Nem jártam el másképp akkor sem, amikor varrógépet kerestem. Ugyanis nagy szenvedélyem a varrás. Eleinte csak egy hobbi volt, ami nagyon jól kikapcsolt a mindennapok stresszes helyzeteiből, majd egy hivatássá nőtte ki magát, amiért azóta is hálás vagyok. Hiszen, ahogy a mondás is tartja, keress egy olyan munkát, amit szívesen csinálsz, és soha többé nem kell dolgoznod. Ezt egy kis túlzásnak érzem, de valóban van benne igazság. Ha már varrógép vásárlásánál tartottam, ahogy az előbb említettem, természetesen akkor is az internetet hívtam segítségül, és a Brother – Varrógépguru kulcsszavakat írtam be a keresőbe. Ugyanis ez az az oldal, és a Brother az a varrógép márka, amihez hűséges vagyok, mert eddig egytől egyik csak pozitív tapasztalatom volt mindkettővel kapcsolatban. Számos hasznos funkciót lehet megtalálni a varrogepguru.hu oldalán. Többek között, amit én rendszeresen használok, az a szűrő. Itt szoktam beállítani, hogy a keresési eredmények között csak a Brother varrógépek jelenjenek meg nekem, hiszen úgyis csak azok érdekelnek. A másik nagyon fontos részemről, az az árnak a beállítása. Ezzel kapcsolatban korábban volt rossz tapasztalatom, ugyanis könnyelműen úgy gondoltam, hogy csak megnézem, mi a helyzet a többi márka frontján, de természetesen maradok a jól bevált márkánál és az árkategóriánál. Szerintem mindenki kitalálhatja, hogy nem döntöttem jól. Ugyanis beleszerettem egy olyan varrógépbe, amelyik nekem minden szempontból tökéletes lett volna, azzal a géppel olyan ruhákat tudtam volna varrni – szabni, amiket korábban nem. De a büdzsémnek a többszöröse volt, így nem engedhettem magamnak. Nagyon rossz szájízzel zártam be az oldalt, és megfogadtam, hogy többet az esélyt sem fogom megadni annak, hogy olyan varrógépbe szeressek bele, amit nem tudok megengedni magamnak. Illetve azt is be lehet állítani ezek mellett, hogy csak olyan termékeket mutasson nekünk az oldal, ami elérhető a raktáron. Ez akkor különösen jó, ha sürgősen kellene nekünk a termék, és arra nem lenne időnk, hogy megvárjuk, amíg a külső raktárról beérkezik a központba.

Azt szeretem még ebben az oldalban, hogy ha rákattintunk a termékre, akkor láthatjuk, hogy ha megrendeljük a gépet akkor, amikor éppen nézzük, akkor mikor várható a kiszállítása. Nekem ez például azért jön jól, mert nem csak otthon dolgozok, van, hogy a megrendelőimhez kimegyek házhoz felmérni a munkát, ha például függönyöket rendelnek meg tőlem. Nyilván pont olyankor szokott jönni mindig a futár, amikor nem vagyok otthon. Viszont, ha tudom, hogy nagyjából mikor várható, akkor arra a napra nem vállalok be olyan munkát, amihez ki kell menni házhoz. A kiszállítási díj is ingyenes volt a kiválasztott varrógépem esetében, ami ugyan minimális dolognak tűnhet az ára mellett, mert ezek azért nem olcsó készülékek. Itt nem is arról a néhányezer forintról van szó igazán, hanem arról, hogy ha már az ember ennyi pénzt otthagy a cégnek, akkor egy ilyen minimális gesztus jól tud esni a vállalat részéről. Szerintem ezzel sokan egyetértenének velem.

Ha bármi kérdésünk lenne a rendeléssel vagy bármi mással kapcsolatban, akkor a varrogepguru.hu oldalának alján találunk egy e-mail címet, ahová megírhatjuk a kérdésünket. Viszont van egy funkció, amit én az e-mail helyett igénybe szoktam venni, mert szerintem sokkal gyorsabban kapom meg a megfelelő választ, ez pedig az élő chat. Itt feltehetjük a kérdésünket sokkal informálisabb keretek között, mintha e-mailt kellene írnunk, és választ is gyorsabban kapunk. Hiszen az élő chatnek az a lényege, hogy a számtógép előtt ülő kollégák igyekeznek olyan gyorsan visszaírni, ahogy csak tudnak. Én mindig üdvözlöm ezt az élő chat megoldást, mert ez azt jelenti, hogy a cég halad a korral, nem mellesleg törődik a vásárlóival, mert így sokkal közvetlenebbül tud velük kommunikálni, és a problémamegoldás is gyorsabb, ha arról van szó. Ez a két lehetőség mellett természetesen ott van a telefonszám is az oldalon, ha esetleg azt részesítenénk előnyben, hogy élőszóban kapjunk választ. Én személy szerint nem igazán szeretek telefonálni, mert mindig attól félek, hogy rossz időpontban, például csúcsforgalomban telefonálok. Dolgoztam hasonló területen, és tudom, mennyire őrültek háza tud olyankor bent a boltban lenni, és ilyenkor hiányzik legkevésbé néhány apró – cseprő megválaszolatlan kérdés. Az e-mail vagy az élő chat esetében ilyen probléma nem áll fenn.

Én az első vásárlásom alkalmával fel is iratkoztam az oldal hírlevelére, hogy ne maradjak le az újdonságokról és a legfontosabb hírekről. Ez nagy szó, mert én messziről szoktam kerülni a hírlevélre feliratkozásokat, de a Brother – Varrógépgurunak az esetében kivételt tettem. Szerencsére a rendelésem után a szállítás és a fizetés is minden akadály nélkül lezajlott, aminek nagyon örültem, mert azért nem kevés stresszt okozott ez az egész. Hiszen az embernek mégsem ugyanaz a vásárlási procedúra, mint amikor rendel egy párezer, esetleg pártízezer forintos tételt, hiszen itt sok esetben kemény százezer forintokról van szó. Én is hónapokig gyűjtöttem az új Brother – Varrógépguru varrógépemre, és nagyon nem örültem volna, ha valami történik vele akár a kiszállítás, akár a megrendelés során. Szerencsére ilyen nem fordult elő, tökéletes állapotban kaptam kézhez a gépemet. Azóta is tökéletesen működik, és a segítségével szebbnél szebb ruhákat tudok varrni.