Gutenberg a hagyomány szerint nagyjából 180 példányt nyomtatott a híres bibliájából, és ehhez éveken át dolgozott a műhelyében. A mi kis győri nyomdánk sarkában álló lézernyomtató ennyi oldalt egy kávészünet alatt kiad, ha nem gyűrődik be a papír. Ezen a számon mindig elmerengek, amikor reggel bekapcsolom a gépeket, és a helyiséget betölti a meleg festékpor ismerős, kicsit fémes szaga.
Huszonkét éve vezetjük a feleségemmel. Kezdetben csak fénymásoltunk és diplomamunkákat kötöttünk, aztán jött egy használt ofszetgép, később a nagyformátumú nyomtató, amivel ma molinókat és építkezési táblákat készítünk. Minden gépnek megvan a maga hangja. A régi ofszet úgy dübörög, mint egy vonat, a lézernyomtató halkan sóhajt, a vágógép pedig olyat csattan, hogy a vevők ijedtükben hátrébb lépnek a pulttól.
Ha valaki megkérdezi, mi a legnehezebb ebben a szakmában, mindig ugyanazt mondom: nem a gépek, hanem az idő. A legtöbb megrendelés tegnapra kellene, a szórólapnak péntek reggelre ott kell lennie a rendezvényen, a névjegykártyának a hétfői tárgyalásra. Ilyenkor nincs helye a tévedésnek. Egy rossz színkód, egy elcsúszott vágójel, egy félreértett méret, és mehet a kukába 100 ív drága papír. Tavaly tavasszal egy esküvői meghívónál a menyasszony anyja a nyomás után vette észre, hogy a templom neve egy betűvel el van írva. Nem a mi hibánk volt, ő küldte így, mégis éjjel tizenegyig újranyomtuk, mert a meghívókat másnap reggel postázni kellett. Ilyen ez a szakma: a papír türelmes, az ügyfél ritkán.
Az idei év is így indult, rohanással és festékes kézzel. Januárban kicseréltük a régi tonerkazettákat utángyártottra, márciusban végre megjavíttattuk a hajtogatógépet, ami két éve csak fél gőzzel ment. Nyárra beállt a rend, ősszel pedig már úgy éreztem, a nyomda talán soha nem működött ilyen olajozottan.
Ha visszanézek az elmúlt tizenkét hónapra, a legnagyobb változás mégsem a gépteremben történt nálunk.
A Hollywood Nyelvstúdió neve januárban került szóba először, a lányom szájából, egy vasárnapi ebéd után. Ő egyetemista, és évek óta ő fordítja le nekem az angol nyelvű e-maileket. Akkor már egyre több ilyen jött. Győrben sok a külföldi cég, és a beszállítóik, rendezvényszervezőik közül egyre többen írnak angolul, mert a megrendelést intéző kolléga nem beszél magyarul. Decemberben elveszítettünk egy osztrák megrendelőt, mert a lányom vizsgaidőszakban volt, én pedig három napig nem mertem válaszolni egy kérdésre, amit nem értettem pontosan.
„Apa, ezt neked kéne megtanulnod, nem nekem fordítanom” – mondta a lányom, és már nyitotta is a laptopját. Beírta, hogy intenzív angol nyelvtanfolyam győr, és végigolvasta velem, amit talált. Én tiltakoztam. Ötvenhárom éves vagyok, az iskolában oroszt tanultam, és a nyomda mellett azt sem tudom, mikor ebédelek. Egy hagyományos tanfolyam, ahol hetente kétszer este hatkor ott kell ülni egy csoportban, nálam két hét alatt elbukott volna.
A győri stúdió oldalán viszont azt olvastuk, hogy nyelvérzék nélkül is meg lehet tanulni velük angolul, és ez nekem, aki az oroszt is csak kínkeservesen vészeltem át, többet ért minden ígéretnél. Abban maradtunk a feleségemmel, hogy amikor bent vagyok, ő viszi a pultot, és én hetente egy-két délelőttre eltűnhetek.
Februárban mentem el az ingyenes próbaórára. Emlékszem, hogy a kocsiban ülve még fontolgattam, hogy hazamegyek. Bent aztán kiderült, hogy az angolom nagyjából a nullán áll, és pontosan onnan kezdtünk, nem két leckével előrébb. Este a honlapjukon olvastam el Kristóf Kata alapító gondolatát, ami azóta is megmaradt bennem: nem létezik két olyan ember, akinek pontosan megegyezne a tudásszintje, a tanulási tempója és a célja, ezért is nem erőltetik össze őket egy csoportba. Nekem ez úgy hangzott, mint a mi szakmánk alapszabálya. Két megrendelés sem egyforma, és aki mindet ugyanazzal a beállítással nyomja, az rossz munkát ad ki a kezéből.
Március és április volt a legnehezebb. Hetente kétszer-háromszor jártam, és sokszor úgy éreztem, semmit nem haladok. Aztán egy délután rájöttem, hogy a módszerük pont erre épül: az elején lassabban mennek, hogy erős alapot rakjanak, és csak utána gyorsul fel a tempó. A honlapjukon úgy írják, hogy nem kártyavárat, hanem bástyákat építenek, és ezt én a saját bőrömön tapasztaltam meg. Az órákon nagyjából 20% volt a magyarázat és 80% a gyakorlás, sok beszéddel, mondatokkal, amelyeket a nyomdában is használni tudok. Hogyan kérdezek rá a vágójelekre, hogyan írom meg, hogy a fájl felbontása kevés, hogyan mondom el, hogy a sürgős munka felára magasabb.
Májusban vettem észre először, hogy változik valami. Egy délelőtt egy fiatal srác ült mellettem, aki állásinterjúra készült, és a tanár megkért minket, hogy próbáljuk ki egymáson a kérdéseit. Ő kérdezett, én válaszoltam, aztán fordítva. Nevettünk a saját hibáinkon, és közben észre sem vettem, hogy tíz percen át angolul beszéltem egy idegennel. Utána még ültem egy darabig a kocsiban a parkolóban, mielőtt elindultam, mert nem akartam elhinni.
Nyár elején jött az első igazi próba. Egy német tulajdonú cég rendezvényszervezője írt, angolul, egy háromnyelvű kiadvány miatt. A lányom Görögországban nyaralt, a feleségem a pultnál állt, én pedig leültem, és magam válaszoltam. Lassan, kétszer is átolvasva, de magam. Másnap jött a visszaigazolás, és a megrendelés azóta is nálunk van.
Nyáron sűrítettem. Ez volt az az időszak, amikor a nyomda csendesebb, úgyhogy hetente négyszer-ötször is bejártam, szombatonként is. Mostanra értettem meg, hogy az intenzív tanulás nálam nem egy külön csomagot jelentett, hanem azt, hogy több órát töltöttem bent, és a tanárok ehhez igazították a programomat. A feleségem szerint azon a nyáron többet beszéltem angolul, mint addig egész életemben, és ebben volt is valami.
Volt még egy dolog, ami miatt nyugodtan vágtam bele. A Hollywood Nyelvstúdió garanciát vállal: ha valaki végigjárja az egyéni tanulási programját, de nem éri el a kitűzött célt, addig járhat tovább díjtalanul, amíg elő nem áll az eredmény. Tudom, mennyit ér egy ilyen vállalás. Mi is újranyomjuk, ha a mi hibánkból rossz lesz a szín, és tudom, hogy csak az mer ilyet ígérni, aki bízik a saját munkájában.
Szeptember végén jött a következő lépcső, egy telefonhívás. E-mailben az ember elbújhat a fogalmazás mögött, telefonon nincs idő keresgélni. Egy holland mérnök hívott, aki egy szakmai bemutatóhoz kért plakátokat, és sietett, mert a repülőtérről telefonált. Kétszer vissza kellett kérdeznem, egyszer elnézést kértem, hogy lassabban mondja, de végül mindent megbeszéltünk: méretet, darabszámot, határidőt. Amikor letettem, a feleségem a pult mögül csak annyit mondott, hogy ezt egy éve még el sem tudta volna képzelni.
Októberben a lányom visszament az egyetemre, és most először nem hagyott hátra fordítandó leveleket. Indulás előtt még megnyitotta a laptopján azt a januári keresést, az intenzív angol nyelvtanfolyam győr találatait, és nevetve megkérdezte, emlékszem-e, mennyire tiltakoztam. Emlékszem. Ma már tudom, hogy nem a programok neve döntött, hanem az, hogy a tanulás belefért a valódi hetembe.
Gutenberg a maga 180 bibliájával sem egy nap alatt végzett, és én sem lettem egy év alatt tolmács. De ha ma bejön egy angol nyelvű megrendelés, már nem a telefonomat keresem, hogy felhívjam a lányomat. A Hollywood Nyelvstúdió nekem nem egy újabb gépet adott a gépterembe, hanem azt a nyugalmat, hogy a nyomdánk ajtaja ezentúl a nem magyarul beszélő megrendelők előtt is nyitva áll.