A változtatásban segít a Dohányzásról leszokás alkategória

Megdöbbentő, hogy milyen dolgok képesek az embert rávenni arra, hogy átgondolja az életét. És itt most nem halálközeli élményre gondolok, hanem egyszerűbb, hétköznapibb eseményekre. De nem kertelek tovább, hanem elmesélem, hogyan jöttem rá, hogy szeretném letenni a cigit. Éppen bent voltam a munkahelyemen, és egy jelentést szerettem volna kinyomtatni. Csakhogy a nyomtató megmakacsolta magát, bezabálta a papírt, és én ezen annyira ideges lettem, hogy rögtön ki is kellett mennem rágyújtani. Igen ám, csakhogy valószínűleg a felfokozott idegállapot miatt olyan köhögőroham jött rám, hogy a többiek is kijöttek megnézni, túlélem-e. Ez volt az a pont, amikor rájöttem, hogy tulajdonképpen nekem nagyon nincs szükségem a füstölésre, és mielőbb le kell tennem. És ehhez a prevenciopatika.hu oldalán találtam meg a segítséget, ahol van még külön Dohányzásról leszokás alkategória is!

Nem mindenkinek könnyű a dohányzásról leszokás

Mint tudjuk, kevesen vannak, akik mindenféle rásegítés nélkül képesek egy nap alatt maguk mögött hagyni a dohányzás béklyóját. Én konkrétan egész életemben egyetlen olyan embert ismertem, aki hozott egy elhatározást, és soha többé nem nyúlt hozzá. Arról nem mesélt, hogy mennyire kellett a nehézségekkel küzdenie, de még ha kicsit szenvedett is, ez már önmagában olyan teljesítmény, ami tiszteletre méltó. Nekem viszont muszáj volt valamilyen segítség után néznem, mert már az első pár nap után éreztem, hogy ez így nagyon nem lesz jó, ebbe én bele fogok csavarodni. Utána kellett hát néznem, honnan is szerezhetek be valamilyen megfelelő készítményt vagy bármit, ami kicsit megkönnyíti az átállást. Így találtam rá a Prevenció Patika weboldalára, ahol, mint említettem, van önálló Dohányzásról leszokás alkategória, és ahol szép számban válogathatunk a termékek közül.

Dohányzásról leszokás alkategória

A leszokás segédeszközei

Aki olyan megoldást keres, ami nem látható mások számára, azoknak inkább a nikotinos tapasz az ajánlott, hiszen ezt felhelyezhetjük bárhová a testünkre, amit ruha takar (csak arra kell vigyázni, hogy le ne essen idő előtt). De kapható még náluk nikotintartalmú rágógumi, sőt, szopogatótabletta és spray is! Ez a három értelemszerűen szájon keresztül alkalmazandó, és mindhárommal eredményesen pótolhatjuk a kiesett nikotinbevitelt, csak éppen a többi káros, mérgező és rákkeltő anyag nélkül. Tulajdonképpen mindegyik jó a maga módján, csak arra kell figyelni, hogy ne vigyük túlzásba, mert könnyen kaphatjuk magunkat túladagolás okozta rosszulléten.

Segítségemre van a Dohányzásról leszokás alkategória!

Hatalmas szerencse, hogy pont itt, Szegeden találtam meg azt a gyógyszertárat a Prevenció Patika személyében, ami azóta is nagyszerűen a segítségemre van a dohányzás leküzdésében. Kis keresgélés után akadtam rá a webpatikájukra, és ott láttam, hogy van önálló Dohányzásról leszokás alkategória, ahol a teljes kínálat átnyálazása helyett célzottan nézelődhettem kifejezetten ezek között a termékek között. A prevenciopatika.hu felhozatalában egyaránt megtalálunk rágót, tapaszt, spray-t és tablettát, csak hogy rögtön bőségzavarunk lehessen. Én végül a rágó mellett döntöttem, mert egyébként is szeretek rágcsálni, és így összekötöm a kellemeset a hasznossal. Valószínűleg fel fog tűnni egy-két embernek, hogy már nem járkálok ki, illetve néha kicsit feszült vagyok, de ez ezzel jár. Ja, és arra is oda kell majd figyelnem, hogy betartsam az előírt időt két rágó között, különben további kellemetlenségekkel kell számolnom. De összességében elégedett vagyok és kitartok a döntésem mellett. És amíg itt van elérhető közelségben a Prevenció Patika, illetve amíg teljesen magam mögött nem hagyom a dohányzást, addig tudom, hogy van hová fordulnom.