Szempontok és szükségletek – a nyomtatástól a vízszerelésig

Egészen komplex feladat, miután sokan kicsit beszorultunk az otthonunkba, home officeban dolgozunk, hogy ily módon menedzseljük az életünket. A lakásunk komoly kis bázis lett, ami nem csak délután és hétvégén, munkaidőn kívül szolgál ki minket, hanem irodaként is funkcionál, és nyilván gyorsabban használódnak el a különböző részei, ha a munkánk során is terheljük, nem csak hazatérünk oda.

Érteni kell, melyik részében milyen szempont alapján kell felkészülni arra, hogy hosszútávon fenntarthassuk. Én például, naponta nyomtatok, és nem keveset, a munkám jellege miatt. Olyan nyomtatót kerestem hát, amibe olcsó a patron, de még kereskedőből is olyat, akinél néha utántöltöttet is lehet vásárolni. De ugyanekkora probléma egy csőtörés, hiába nem a munkámhoz közvetlenül kapcsolódik, de nem lesz hová elmennem dolgozni napközben, ha valami baj van a lakással. Ezért vízszerelőből meg olyat kellett lelnem, aki gyorsan elérhető, és jól dolgozik, no meg kijön oda is ahol élek: vizszereles.net.

Ez utóbbi talán még fontosabb is a többinél. A linkelt szolgáltató azért kiváló, mert ide falura, tehát kisebb településre is kiszállnak Pest megyében, nem kell sem Érdre, sem Budapestre, vagy egyéb frekventáltabb helyre költöznöm. És ők egy nagyobb társaság, lesz rá emberük, bízhatok bennük, így nem szenvedem el annak a hátrányát, hogy kisebb településre költöztem! A garanciáikról nem is beszélve.

A vizszereles.net-nél mindenre vállalnak ugyanis garanciát, aminél nem kell több biztonsági elővigyázatosság szerintem, nehéz is lenne ilyen munkákra többet elvárni. Ez egyszerűen kizárhatatlan az életünkből, előbb-utóbb szükségünk lesz rá, hogy ilyen segítséget hívjunk, ezért jó előre érdemes tájékozódni, hogy majd kiket riasztunk. És róluk jó visszajelzéseket fogunk kapni, bárhol is keresgélünk. Akik ilyen előélettel, 30 éves tapasztalattal rendelkeznek, nem véletlenül maradtak meg ilyen sokáig a szakmában! Illetve szakmákban – ők egész komplex területeket látnak el. Nem kell feltétlenül nekünk azonosítani, hogy mi lehet a probléma a háztartásban. Akár visszahívást kérünk, akár telefonálunk, elég csak kulcsszavakban leírni a jelenséget, ami miatt segítséget kérünk, és tudni, sejteni fogják, hogy mire készüljenek. Ezt alapozza meg a sokéves tapasztalat, és a “sokatlátottság”.

Ettől függetlenül, problématípusukra lebontva olvasgathatunk arról a honlapjukon, hogy melyiknél mi a szempont, hogyan orvosolható, és mi várható hosszabb távon, ha belefutunk a galibába. Számomra ez is megnyugtató, hogy megelőzően edukálnak kicsit. Hívjátok ti is őket szerintem, ha baj lenne: vizszereles.net! Főleg, ha olyanok vagytok mint én, hogy vízvezetéket még csak fotón láttatok, nemhogy ki tudnátok cserélni a falban, de nagyobb munkákhoz keresgélve, a hozzáértők is látni fogják, akár a honlapjuk alapján, hogy ők a megfelelő partner.

vizszereles.net