Nyomtató helyett kijelző cserét csináltattam

A mai napom egészen nyugisan indult. Azt terveztem, hogy munka után megcsináltatom a nyomtatónkat, ami már egy ideje el volt romolva. Viszont a nap közepén a telefonom kijelzője betört, ezért huawei p30 lite kijelző csere következett előbb. Hirtelen nem is tudtam, hová vihetném a telefonomat, hiszen még sosem volt szükségem kijelző cserére. Mindig gondosan figyelek a dolgaimra, hogy nehogy valami bajuk essen. Viszont amikor ma megtörtént ez a kis baleset, akkor gyorsan keresnek kellett egy olyan boltot, ahol a huawei p30 lite kijelző cserét gyorsan elvégzik nekem. Az internetnek köszönhetően találtam rá az LCD Fix-re. A boltjuk Budapesten az Allee-ban található meg. Számomra nagyon könnyen megközelíthető helyen vannak, ezért amikor alkalmam adódott át is mentem, hogy minél előbb végezhessenek a cserével.

Időpont foglalás nélkül mentem és azonnal fogadtak is. Azonnali javítást is vállalnak, ezért akár 1 órán belül már el is készülnek vele. Ennek köszönhetően nem kellett az egész napomat a telefonom nélkül töltenem. Amikor megtudtam, hogy ilyen gyorsan dolgoznak, akkor annak nagyon megörültem. Hiszen nekem pont arra volt szükségem, hogy valaki gyorsan, pontosan és precízen kicserélje a telefonom kijelzőjét.

Mivel a weboldalon megadtam az e-mail címemet, ezért a boltban még kedvezményes áron tudtam tartozékokat vásárolni. Mielőtt elmentem hozzájuk a boltba alaposan utánuk néztem az interneten, hiszen mégis csak a telefonomról volt szó. A honlapon láttam meg azt a lehetőséget, hogy amennyiben megadom az email címemet, akkor online és a boltban is kapok ilyen kedvezményt a tartozékokra. Ha már úgyis mennem kellett a boltba, akkor pedig megvettem pár olyan terméket, amit már régen szerettem volt és szükségem volt rá, de sosem vettem a fáradtságot, hogy beszerezzem őket.

Az LCD Fix márkafüggetlen, ezért bármilyen márkájú készüléked is legyen, hozzájuk bátran viheted. Legyen szó Apple, Samsung, Xiaomi, vagy Huawei laptopról, táblagépről vagy telefonról. A márkafüggetlenségnek köszönhetően bátran merem őket ajánlani mindenkinek, aki nem csak a márkaszervizekben bízik meg. A márkaszervizek ugyan specializálódtak az egyes márkákhoz, viszont ez nem jelenti azt, hogy más ne tudhatná ugyanolyan vagy még jobb minőségben megcsinálni ugyanazt a munkát. Éppen ezért én sosem ragaszkodtam a márkaszervizekhez.

A weboldalon minden olyan információ megtalálható, ami ahhoz szükséges, hogy eldöntsd őket szeretnéd-e választani. Ha cserével vagy javítással kapcsolatban lennének kérdéseid, akkor az oldalon sokra választ is kaphatsz. Ha ez mégsem lenne így, akkor bátran fel is teheted nekik a kérdéseidet, nagyon szívesen válaszolnak.

Nagyon ügyfélközpontúan gondolkoznak, ha beszélsz velük akkor kedvesek, segítőkészek és nem használnak szakszavakat feleslegesen. A közérthető fogalmazás teljes mértékben megfigyelhető náluk. Ez már a honlapjukon is jelen van, ezért ha kíváncsi vagy valamire és az oldalon keresnéd a választ, akkor nem kell attól tartanod, hogy a megfogalmazása miatt nem fogod megérteni.

A profizmus, a megbízhatóság, a segítőkészség és a gyors munka miatt nekem az egyik kedvencem lett ez a bolt. A jó elhelyezkedés pedig csak egy plusz pont számomra.

Ha innentől kezdve elromlik valamelyik készülékem, akkor biztos vagyok benne, hogy őket fogom megbízni a helyrehozatalával.

Ha Te is szívesen választanál egy ilyen boltot, akkor ne habozz felkeresni őket. Tárt karokkal várják a különféle készülékeidet, hogy minél hamarabb helyrehozhassák Neked. Csak keresd fel őket és a munkát máris veheted elintézettnek.