És egyáltalán miért nem használnak még mindig olyan sokat nyomtatót, mikor már mindenki mindent online intéz és küldözget egymásnak?
Kezdjük azzal, hogy a (nagyon) hivatalos dokumentumok még mindig papíralapúak, és ez szerintem még egy jó ideig így fog maradni. És ez alapvetően nem is baj, mert jó, ha a legfontosabb papírjaink, adataink kézzelfogható formában is jelen vannak az életünkben. Persze aztán majd biztos lesz egy olyan generáció, akiknek erre már semmi szüksége nem lesz, mert többségük annyira megszokta az elektronikus ügyintézést. Ők már valószínűleg a nyomtatókat is a felesleges jelzővel fogják illetni.
De a nyomtatók most még köszönik szépen, jól vannak, hiszen a helyük még megvan a világban.
Nekünk a cégnél van három (!) nyomtatónk is, szóval itt bőven használatban vannak.
Persze leginkább csak belsős célokra van szükség rájuk, mikor egy kollégának kell valami dokumentum például, akkor egyszerűen csak kinyomtatom neki, és ő átveszi.
Az ügyfelek számára nem nyomtatunk természetesen, hiszen ott már teljesen áttértünk az e-mail-es kapcsolattartásra, szóval ott minden „papírt” egyszerűen csak csatolmánykényt küldünk nekik.
Nekem amúgy nincs problémám a nyomtatókkal, bár én már simán el tudnám fogadni, hogy kivezessük őket. Nem vagyok egy mai gyerek, de eléggé modern a felfogásom. Viszont sok kollégám számára (az idősebbekre gondolok itt) kicsit nehézkes lenne még az átállás.
Azért komoly gond is van a nyomtatókkal: elég gyakran meghibásodnak. Pedig ezek egy eléggé ismert gyártó termékei, szóval igazán nem értem.
Az a szerencsénk, hogy találtunk egy nagyon jó nyomtató szervizt, akik szinte mindig azonnal ugranak, ha valami meghibásodás történik. Az a jó bennük, hogy mindig van alkatrészük, így sosem kell heteket várni rá, hogy valamit megoldjanak.
Ha ők nem lennének, akkor nem is tudom, milyen sokszor állt már meg volna nálunk a munka, szóval azt hiszem az egész cég nevében mondhatom, hogy nagyon hálásak vagyunk nekik.
Utoljára azonban volt egy kis gond: nem tudtak kijönni hozzánk időben, mert defektet kaptak.
Mikor a szervizesnek lenne szüksége egy másik szervizesre
Kár, hogy nem ismerték a mobilgumiszerviz-budapest.hu csapatát, mert ha őket hívják, akkor tuti, hogy a mi nyomtatónkat is meg tudták volna javítani időben.
Ez, amit említek egy olyan mobil gumiszerviz Budapest területén, akikre nem csak a cégek, de a magánemberek is nyugodtan számíthatnak, ha defekt éri őket.
Ez a kiváló csapat ugyanis „nemcsak” a kerékcserét végzi el ilyenkor a számunkra, de még a helyszínre is kimegy.
Így gyakorlatilag nagyon gyorsan megoldódik mindenestül a problémánk, és nem kell azzal foglalkozni, hogy egy vontatóval elszállítsuk az autót egy szervizbe. Ez egy szuper és kényelmes megoldás mindenki számára!
Nem pusztán defektjavítás során érdemes keresni őket

Mikor gumicseréről van szó, akkor nemcsak a hirtelen fellépő problémákra kell gondolni, mint mondjuk a defekt.
A szezonális gumicsere legalább ennyire fontos, amit nem szabad halogatni, hiszen a biztonságos közlekedésünk múlik ezen.
Ők a gumicseréknek ezt a szezonális „részét” is elvégzik, és persze ilyenkor is megadott címre érkeznek ki.
Legyünk őszinték: a legtöbb autósnak nincs kedve emiatt szervizbe járni. Pontosan nekik lett kitalálva ez a szolgáltatás! Ha eljött gumicsere ideje, akkor csak egy egyszerű telefonra van szükség, és ők már érkeznek is a jól felszerelt szervizautóval és az új abroncsokkal.
Ennél kényelmesebb módját nem igazán tudom elképzelni egy gumicserének, de szerintem ti is ezen a véleményen vagytok.
Mi a helyzet az internetes platformjukkal?
Ez a mobil gumiszerviz Budapest területén arra is komoly hangsúlyt fektet, hogy igazán profi netes felülete legyen.
Lehetne azt mondani, hogy ma már ez alapvető, de mégis sokan nem tudnak ennek megfelelni, de ez a mobil abroncsszerviz ennek a feltételnek is tökéletesen eleget tesz.
Ahogy fellépünk a weblapra, rögtön elénk tárul a lényeg: szolgáltatásfélék, az árak, az elérhetőségek. Azért jó dolog, hogy ezeket nem kell külön keresgélni, hiszen kinek van erre ideje manapság, nem?
De ezenfelül további hasznos tanácsokat is találhatunk a weboldalukon, például azzal kapcsolatban, hogy miként kell eljárni, h durrdefektet kapunk. Ilyenkor nagyon fontos, hogy ne kapkodjunk. Nem veszíthetjük el a hidegvérünket. Az autót egyenesben kell tartani, amennyire csak lehetséges, és persze a heves kormánymozdulatokat el kell ilyenkor kerülni.
Amit még sokan elfelejtenek ilyenkor, hogy nem szabad a fékre rátaposni, hisz az autó veszélyes mozgásokat tehet meg. Ha ez történik vissza kell engedni a gázpedált, és engedni, hogy a kocsi szépen lelassuljon magától. Ha már elég lassú az autó, akkor finoman rá lehet lépni a fékre, és félreállni egy biztonságos helyen.
Ez a tanács ott szerepel a weboldalukon, és szerintem ez is csak azt bizonyítja, hogy egy hihetetlenül alapos mobil gumicsere szervizről beszélhetünk, ha még arra is gondolnak, hogy ilyen fontos tanácsokkal szolgáljanak az oldaluk látogatóinak. Szerintem ez egy elég nagy dolog.
Bárhogy is számolok, megéri őket választani
A szolgáltatásikért kért összegek korrekt módon ott szerepelnek a weboldalukon, melyek egyáltalán nem mondhatók drágának.
Sőt, ha belegondolok, azzal is hatalmas összeget spórolok meg, hogy a vontatásért sem kell így fizetnem.
Szóval itt nemcsak arról van szó, hogy igényes, profi munkát kaptok a pénzetekért, de még anyagilag is sokkal jobban jártok, mintha másokhoz fordulnátok. A nyilvánvaló kényelemről pedig már nem is beszélve.
Miért fizetnél az autóvontatásért, ha neked igazából csak kerékcserére van szükséged? Teljesen logikus kérdés.
A mobilgumiszerviz-budapest.hu csapata segítségével mostantól nem kell majd fizetned a vontatásért, ha valamilyen szerencsétlenségből kifolyólag defektet kapsz.
És akkor a flottakezelésről még nem is beszéltem!
Bizony, őket olyan vállalkozásoknak is érdemes keresnie, akik nagyobb autóflottával rendelkeznek. A szezonális gumicserét ugyanis cégek számára is vállalják, természetesen ugyanúgy a megjelölt helyszínen.
Ha egy cégnek nagyobb számban van gépkocsija, akkor azért ez nagy könnyebbség. Hiszen mennyivel bonyolultabb lenne, ha minden autót külön kéne szervizbe vinni erre a célra, nem?
Ők jelentik a cégek számára a legegyszerűbb és legbiztosabb megoldást, ezen szerintem nem is igazán lehet vitatkozni.
Te esetleg cégvezető vagy? Úgy érzed, sok fejfájással jár a teljes autóállomány szezonális gumicseréje, és sok felesleges időt rabol el tőled ennek a folyamatnak a lebonyolítása?
Ha a válaszod igen, akkor most már tudod, kik nyújtanak megoldást a számodra!
Minden kapcsolatot megtalálsz a felületükön
Én már elmentettem régen a weblapjukat, a telefonszámukat és az e-mail címüket is, hiszen ki tudja, mikor lesz szükségem ennek a szuper és profi csapatnak a segítségére.
Egyvalamiben biztos vagyok: az évszakos gumicserét már rájuk fogom bízni, ami pedig a defektjavítást illeti, remélem nem lesz rá szükségem, de ha mégis, akkor is hozzájuk fogok fordulni.