Lehet bármilyen haszna egy mindig okoskodó szomszédnak?

A kérdés természetesen erősen prózai, hiszen a választ is megelőlegezi. Természetesen lehet, különben nem lenne apropója ennek a cikknek. De kezdem az elején.

A szomszédom alapvetően jószándékú, de mindig mindent jobban tud, mint én. Viszont nincsen nyomtatója. Minap átjött, hogy szeretne kinyomtatni egy árajánlatot és megteheti-e ezt az én Samsung M2070 nyomtatómmal. Megengedtem neki. Látta, hogy csak fekete-fehéret tud a nyomtatóm, erre kicsit fintorgott, és benyögte, hogy 4 példányban kellene nyomtatni, 4 x 15 oldal. Itt már kicsit szívtam a fogam, a hosszabb doksikat én is inkább a munkahelyemen nyomtatom. De nagyvonalú voltam, szóval folytattuk a közös projektet. Megnyitottam az USB meghajtóról az ajánlatot, azonnal láttam, hogy egy formailag korrekten összerakott, igényes anyag.

Mikor kijött az első példány, megkérdeztem, hogy átolvashatom-e. (Pedig volt gyerekszobám.) Természetesen nem volt akadálya. Egy hőszivattyú telepítési ajánlat volt. Azonnal felcsillant a szemem: ez nem lehet véletlen. A házunkban a gázkazán az utolsókat rúgja. Tavalyelőtt cserélni kellett a vezérlő panelt: 160 ezer. Tavaly cserélni kellett a tágulási tartályt: 125 ezer. 19 éves francia kazán. A vörös kakasos. Sohasem szerettem a franciákat. Éveket dolgoztam egy francia tulajdonosi hátterű magyar cégnél, a francia főnökök mindig 3 méterrel felettünk jártak. Legtöbbször észre sem vették a magyar beosztottakat.

Volt olasz főnököm is egy Fiat-Alfa-Lancia autókereskedésben, de ezt a témát inkább elengedem, különben sem szeretem a nemzeti sztereotípiákat. Visszatérek inkább a fűtési rendszerekhez. Szóval megérett a gázkazánom (a francia 😉 a cserére. Alaposan kifaggattam a szomszédomat, hogy pontosan mit tud és mennyibe kerül a hőszivattyús fűtés.

Mondott egy weboldal címet: www.rifeng-hoszivattyu.hu/mennyibe-kerul-a-hoszivattyus-futes/. Megnyitottam és átolvastam, amíg a többi oldal nyomtatása zajlott. Nagyon korrekten, érthetően összerakott szöveg volt. A honlap tulajdonosa a Esté Credit cég, ők adták a szomszédomnak az árajánlatot is.

A cikkben összehasonlították a különböző fűtési rendszereket. Analitikus társaság lehet, mert nagyon precízen végezték az összehasonlítást. Minden fűtési rendszert górcső alá vettek: gázkazán, kondenzációs kazán, fatüzelésű és pellet kazán, elektromos hősugárzó, gázzal működő cserépkályha, mindenféle hőszivattyú típusok és még a távfűtés is. Ez utóbbival teljesen levettek a lábamról: még sohasem olvastam olyan fűtési összehasonlító cikket, amelyben a távfűtés is szerepel. Meglepő módon nem ez volt a legolcsóbb.

Megint kicsit előre szaladtam. (De ez már biztosan nem lep meg Téged a jelen írásom közepe táján.) Kiderült, hogy a legolcsóbb fenntartási költségei a víz-víz hőszivattyús rendszernek vannak. Nem sokat konyítok a témához, de abban biztos voltam, hogy nem szeretnék víz-víz hőszivattyút. Egy kispályás focicsapatban játszom hétvégenként, a kapusunk 3 éve csináltatott víz-víz hőszivattyút. Olyan árat mondott a telepítésére, hogy az egész csapat belesápadt. Persze ő megteheti, jól menő zöldségüzlete van a nagybanin.

Szerencsére az Esté Credit összehasonlító honlapja, a www.rifeng-hoszivattyu.hu/mennyibe-kerul-a-hoszivattyus-futes/ oldal is tovább fejtegeti a témát és a fenntartási költségek után előveszi az üzembe helyezési költségeket. Itt már egyértelműen a levegő-víz hőszivattyú a favorit. Egyre jobban érdekelt a cikk is és az Esté Credit is. A szomszédom árajánlatában egészen kedvező számokat találtam a telepítés költségeire. Megkérdeztem, hogy döntött-e már, azt mondta, hogy igen, a múlt héten megrendelt egy komplett japán inverteres rendszert.

Megkértem, hogy nyomtassunk egy külön példányt nekem is az ajánlatból, hogy még alaposabban át tudjam tanulmányozni. És megkértem, hogy hadd nézzem majd meg a végeredményt. Ha minden klappolni fog, akkor én leszek az Esté Credit soron következő megrendelője. A weboldalukon már ki is néztem egy készleten lévő 25 kW-os New Energie berendezést.

A mai nap végeredménye:

  • mínusz: 60 db A/4-es papír, némi nyomtató festék és némi nyomtató üzemidő,
  • plusz: egy kezdődő barátság a szomszéddal és egy már körvonalazódó új, modern és gazdaságos fűtési rendszer a családi házunkban.

És mindez egy Samsung M2070 nyomtatónak köszönhető, nem rossz deal 😉