Fotónyomtatással foglalkozom. A megbízásaimat 2 irányból is kapom: vagy a profi fotós vagy a fotókat megrendelő ügyfél keres meg a nyomtatással kapcsolatban. Számtalan olyan rendhagyó téma, esemény merült fel már az eddigi munkám során, amelyről hosszasan tudnék Neked mesélni, de most ezek közül csak egyre szeretnék részletesebben kitérni: az esküvői fotós ára. Azaz, hogy mennyibe kerülnek a nagy napon készült képek, mennyi lesz a fotós munkadíja.
Alapvetően kétfajta megközelítés van az ifjú párok, de még inkább az örömanyák és örömapák részéről:
- egyik megközelítés: a fotós lényegében az egész napját az esküvőre fordítja. Sőt, már előtte is dolgozik: előzetesen egyeztet a párral, átbeszélik az elvárásokat. Ezt követően helyszínt keres, a kreatív fotózáshoz pedig ötletel. Majd egész nap és este dolgozik. Az esemény után pedig kiválogatja a képeket és retusál. Tehát megérdemli azt a munkadíjat, amit elkér, különösen annak fényében, hogy mekkora a tét. Hiszen ezeket a fotókat csak egyetlen egyszer lehetséges elkészíteni, itt nincs másnap egy második, javítási lehetőség,
- másik megközelítés: a fotós átad X db képet (lényegében mindegy, hogy X=50 vagy X=100). Elosztjuk az árat a képek számával, és kijön képenként egy komoly összeg. Ilyenkor pedig szívszélhűdést imitálva levegőért kapkodunk.
Véleményem szerint az első megközelítés a korrekt. Ne érts félre: mindenkinek joga van egy árat a saját előzetes elvárásai ill. pénztárcájának mérete alapján megítélni. De ez ne párosuljon a fotós munkájának a lekicsinylésével. A munkadíj sokkal többet tartalmaz, mint 50, 100 vagy 200 darab kattintás a fényképezőgéppel.
Volt szerencsém többször is együtt dolgozni egy kiváló fotós hölggyel, Szoboszlai Krisztinával. Öröm volt nézni azt a kitüntetett figyelmet és diszkréciót, ahogyan Kriszti működött az esemény során. Sokszor látom, hogy a fotós a ceremónia harmadik számú főszereplőjévé avanzsál. Mindenütt ott van és mindenütt fizikailag is nagyon jelen van.
Krisztina épp az ellenkezője: igyekszik a háttérben végezni a munkáját, nem tolakszik bele az ideális esetben csak egy életben egyszer megtörténő meghitt pillanatokba. Kitűnő gépparkkal dolgozik, minden szituációra, helyszínre ill. időjárási helyzetre a megfelelő masina áll a rendelkezésére. Az elkészült fotókat retusálva adja át a Megrendelők részére. Amennyiben arra szükség van, akkor aktívan közreműködik a kreatív fotózás témájának és helyszínének a kiválasztásában. Ilyenkor térül meg az a rengeteg tapasztalat és szakmai tudás, amit már esküvői fotósként szerzett: mindig van egy egyedi ötlet a tarsolyában. A végeredmény pedig önmagáért beszél: életre kelnek a fotók, átsütnek rajtuk az érzelmek.
Krisztina esetében a jelen posztom témáját képező esküvői fotós ár sem vitatéma. Első lépésként pontosan tisztázzák a felek a mit és mennyiért kérdést. Úgy utólag sincs senki részéről vita vagy esetleg rossz szájíz.