Lehetséges, hogy meg is fogom kérdezni őket erről, mert régóta egy nyomdában dolgozom és már meg is engedik nekem egy ideje a munkahelyemen, hogy bizonyos mértékig magáncélra is használjam a munkaeszközöket. Persze, tudom, hogy ez nem így megy, plakátolni megfelelő kondíciók betartásával lehet, csak hát annyira lelkes vagyok… Most lehet, hogy túloztam, csak jár az agyam, hogyan tudnék valamit kellő mértékben meghálálni?!…
Kikről beszélek? Róluk: Therapy4U – Gerincterápiás központ és Medical fitness stúdió. Ők segítettek a páromnak a kezdeti porckorongsérv tüneteinek enyhítésében. Az óvatos tájékoztatóikkal szemben igenis hamar, ráadásul. Mindenhol azt mondták, erre rá kell szánni az időt, ami elfogadom, hogy az esetek többségében igaz is, nekünk mégis gyorsan jött a jobb kondíciók előállása ilyen téren. Nagyon gyorsan, nagyon sokat javult az állapota a páromnak a gyógytornásznak köszönhetően, és eleve egy olyan ismerőstől kaptuk a tippet, akit pedig még súlyosabb gerincbántalmai okán “váltottak meg”.
Szóval nagyon hálásak vagyunk mi is már nekik! Hogy milyen terápiáik vannak?
Maitland koncepció szerinti manuálterápia: a gerinc és a végtagok kezelésére. Az ezen területeken előforduló fájdalmakat, mozgásproblémákat kutatja és kezeli ez a módszer. Ez egy célzott vizsgálat, ami a forrásig megy vissza és az annak a problémának megfelelő megoldást alkalmazza.
Mulligan koncepció: passzív, centralizált helyzetben történő gyógyítása a fókuszált területnek. Ez a manuálterápia és az aktív mozgás kombinációja. Lényege, hogy meg kell hozzá találni egy olyan pozíciót, amelyben a beteg nem érez fájdalmat és abban a pozícióban folytatott mozgást kell gyakorolni. Idővel otthon is végezhető és ez nagy előnye a dolognak.
McKenzie módszer a mechanikai problémák kezelésére. Szintén otthon is végezhetővé válik és mi mindenképp ilyet kerestünk. Szóval lett, ami gyorsan bevált és azóta csak fenn kell tehát tartani a kívánt és már részben el is ért állapotot.
A számos megoldás közül most csak hármat soroltam fel, de higgyétek el, nagyon haladók ők ezen a területen és annyi, de annyi embernek segítettek már, hogy nem csak én vagyok hálás nekik annyira, hogy mint mondtam: plakátot nyomtatnék és kiplakátolnám akár az egész várost, hogy hírül vigyem, hogy ők milyen sokaknak adtak esélyt egy új kezdésre, egy nagyon nehéz időszak után. Therapy4U – Gerincterápiás központ és Medical fitness stúdió – rengeteg módszerrel az említetteken felül, melyeknek leírásait érdemes mind átolvasni. Ha ilyen gonddal küzdő szerettünk van, gondoljunk rá, ha pedig magunk tapasztalunk ilyesmit, netán az orvos már meg is állapította a bajt, ne késlekedjünk semennyit!
Mondjuk, így is tele van velük az internet, a köszönetnyilvánításokkal – köszönő videók is vannak, szóval ne felejtsétek el ti is, hogy ez egy kivételes lehetőség mozgásproblémák és hasonlók esetén. Én pedig hiába plakátolnám ki, hogy milyen jók, tényleg száll a hírük mindenfelé… Nem rajtam múlik ez, hála az égnek.